56-os kopjafaavatás

2020 október 23-án civil kezdeményezés és kivitelezés által felavatásra került egy kopjafa, amely az 1956-os forradalom áldozatainak állít emléket.

Ösztöndíjpályázat felhívás

Szentlászló Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan.

Vasúttörténeti kiállítás megnyitó ünnepség és emlékezés

2020. augusztus 22-én 11 órakor ünnepélyesen megnyitásra került Rácz Mihály és Ráczné Bánáti Andrea magán vasúttörténeti kiállítása az egykori vasútállomás épületében. A megnyitás mellett megemlékezést tartottunk az egykori Szigetvár – Kaposvár vasútvonalról is, ami idén ünnepelné fennállásának 120-ik évfordulóját. Sok sikert és rengeteg látogatót kívánunk!

Tanévkezdési támogatás igénylése

Tisztelt Lakosság! A tanévkezdés közeledtével lehetőség van idén is tanévkezdési támogatás igénylésére az Önkormányzatnál. Óvodás-, általános iskolás- és középiskolás gyermekek számára igényelhető. A kérelmeket 2020. július 20-ig lehet leadni. További információkért kérem keressék a hivatal dolgozóit! Tisztelettel: Pasztorek Zoltán polgármester

Árverési hirdetmény

Az Önkormányzat árverés útján meghirdeti a T25 típusú traktorját. Az árverés ideje: 2020. július 24. 16:00 óra

Tisztelt Lakosság!

Mint ismeretes tegnap a kormány meghosszabította a járvány miatti kijárási korlátozást. Kérem Önöket, hogy ennek tudatában, a szabályokat betartva töltsük az Ünnepeket. Ünnepeljünk szűkebb körben, hogy a jelenlegi helyzet ne változzon. Köszönöm az eddigi türelmet és együttműködést! Tartsuk be a szabályokat továbbra is és egymást is figyelmeztessük erre! Kívánok mindenkinek Békés Boldog Húsvéti Ünnepeket! Vigyázzunk […]

Szennyvízpályázat közlemény

Értesítem a tisztelt lakosságot, hogy a szennyvíz beruházás kivitelezőjével történt egyeztetés során arról tájékoztatott, hogy várhatóan 2-3 hét múlva kezdik meg a kivitelezést településünkön a Kossuth utcában. A késés oka, hogy a jelenleg kialakult helyzetben a beszállítás nehézségekbe ütközött, valamint a műszaki és időjárási körülmények sem kedveztek eddig. A kivitelezés pontos időpontjáról és helyszínéről később […]

Elmarad a csomagosztás!

Tisztelt Lakosság, Ügyfeleink! A Baranyai Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól kapott utasítás szerint, a 46/2020. (III. 16.) Kormányrendelet értelmében az osztások az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése és az állampolgárok egészségének védelme érdekében az osztások bizonytalan ideig felfüggesztésre kerülnek. A fent leírtakra való tekintettel, 2020. március 25. napjára meghirdetett csomagosztás elmarad!!!! […]

TÁJÉKOZTATÓ

A Kormány által kihirdetett vészhelyzeti intézkedésekről:– 2020.03.15-től minden, a településre meghirdetett rendezvény elmarad a vészhelyzet visszavonásáig.– A konyha továbbra is folyamatosan üzemel, az ebéd kiszállítása zavartalanul működik.– Az óvodás és általános iskolás- korú gyermekek részére továbbra is biztosítjuk az ebédet, 2020.03.16-án mindenkinek, majd ezt követően igény esetén.– Kérjük, csak azoknak a gyermekeknek a szülei igényeljenek […]